Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

A Magyar-Osztrák Vízügyi Bizottság történetének megértéséhez vissza kell nyúlni a XIX. század vízügyi fejlesztéseihez, illetve az ahhoz kialakított szervezetrendszerhez.

A Rába és a Duna között elterülő nyugat-magyarországi térség a két világháborút megelőzően Moson, Sopron, Győr, Vas vármegyékkel, valamint a szervesen hozzátartozó városokkal Győr, Sopron,  Mosonmagyaróvár, Kőszeg és Szombathely nemcsak geopolitikai és gazdasági, hanem a térséget behálózó vízfolyásokkal együtt egy vízgazdálkodási egység is volt.

Ez a térség magában foglalja a Fertő tavat és környékét, a Fertőzugot, az egész Hanságot, beleértve a Rábcát, az Ikvát és távolabb a Répce és a Rába-menti területeket, valamint azok valamennyi mellékvízfolyását. A vízépítési fejlesztése ezen a területen az Osztrák-Magyar Monarchia idején a Rábaszabályozó Társulat feladata volt.

Az I. világháborút lezáró békeszerződés után Ausztria és Magyarország vízgazdálkodási kapcsolataira vonatkozó legfontosabb megállapításokat a határvidék vízviszonyainak szabályozására vonatkozó jogi jegyzőkönyv rögzíti. Ezt a jegyzőkönyvet a Határmegállapító Bizottság 1923-ban fogadta el.

Ezt követően a jóváhagyott jegyzőkönyvek alapján az országhatártól független, továbbra is közös érdekű osztrák és magyar vízilétesítményekkel kapcsolatos kérdések jogi szabályozására 1927-ben az Osztrák Köztársaság és a Magyar Királyság megállapodást kötött. Ez a megegyezés az okmányok ratifikálása és kicserélése után 1928. március 26-án lépett érvénye, és Bécsi Egyezmény néven vált ismertté.

A második világháborút követően a két államot érintő közös érdekű vízgazdálkodási kérdések általános és időszerű szabályozására a két ország új megállapodást készített elő, melyet Bécsben 1956. április 9-én ünnepélyesen aláírtak.  (Egyezmény a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között a határvidék vízgazdálkodási kérdéseinek szabályozása tárgyában/1956. évi Vízügyi Egyezmény/)

Az Egyezmény hatályát az 1. cikk rögzíti. Eszerint hatálya kiterjed a határt metsző, a határt képező vizekre, illetve mindazon vizekre és vízi létesítményekre, amelyek a határ két oldalán, annak 6-6 km-es sávjában találhatóak. A szerződő felek kötelezték magukat, hogy egyoldalúan - a másik ország hozzájárulása nélkül - nem tesznek olyan intézkedéseket, amelyek hátrányosan érintenék a másik ország vízgazdálkodását, „vízügyi viszonyait”.  Kötelezik magukat, hogy a különböző beavatkozások elvégzése előtt a másik felet bevonják az engedélyezési folyamatba. A különböző beruházások tervezését, kivitelezését és a karbantartási munkálatokat mindenki a saját terültén, a saját költségén végzi, de meghatároztak olyan ún. közös érdekeltségű létesítményeket, amelyeken az elvégzett munkák költségeit közösen állják. A költségmegosztást az Egyezményben rögzített, az érdekeltségi arányoknak megfelelő felosztási kulcsok alapján határozzák meg. Ezekre azért volt szükség, mert nagyon sok olyan vízi létesítmény van Magyarországon, amely Ausztria érdekét is szolgálja: árvízvédelmi töltések, depóniák, belvízelvezető rendszerek stb. Ezek karbantartását részben tehát Ausztria finanszírozza.

A Bizottság jelenlegi tisztségviselői:

A VÍZÜGYI BIZOTTSÁG FELADATAI

A bizottság munkáját az Egyezmény szabta keretek között azonnal megkezdte. Kezdetben az egyik legfontosabb tevékenység az árvízvédelem, az ehhez kapcsolódó munkák összehangolása volt. Az első években az árvízi jelentőszolgálat és az ahhoz kapcsolódó vízrajzi adatgyűjtés volt a kiemelt feladat, majd közös vízgazdálkodási létesítmények fenntartása, az új árvízvédelmi művek létrehozása adta a munkák gerincét. Kiemelt kérdés volt a Tózug és a Hanság vízgazdálkodásának javítása, a belvízvédelmi rendszerek felújítása is. Az árvízvédelmi intézkedések szinte valamennyi vízfolyást érintették a Rábától a Lapincson és a Pinkán keresztül a Gyöngyösig, Répcéig és a Lajtáig. Fontos eredmény volt az elmúlt évtizedekben, hogy a Fertő tó vízszintjének szabályozási rendjét – igazodva a hidrológiai adottságokhoz és a társadalmi és ökológiai igényekhez – időről-időre újragondolták. A közös munka, beleértve a Hansági-főcsatorna rendszeres karbantartását is, eredménye az lett, hogy a tó vízszintjét a XXI. század elején 10 cm-rel emelték meg.

A konkrét feladatokat röviden, általános témakörök mentén haladva foglaljuk össze.

Árvízvédelmi fejlesztések

A határtérség folyói és kisebb vízfolyásai Ausztria területén erednek és az árvízi lefolyás szempontjából jelentős vízgyűjtőterületek is szomszédunknál, az Alpok keleti lejtőin húzódnak. Emiatt különösen fontos és Magyarországnak elemi érdeke az összehangolt árvízvédelem. Ennek első eleme az összehangolt és korszerű monitoring rendszer és az erre épülő árvízi riasztó és előrejelző rendszer. Kezdetben a két ország telefonon, telegrammon, majd faxon szolgáltatta egymásnak a szükséges adatokat, majd a XX. század végén az internet elterjedésével már e-mailon, illetve interneten megosztott adatbázisok formájában gyakorlatilag egyidejűleg hozzáférést biztosítanak egymás vízrajzi adataihoz. Európai Uniós forrás felhasználásával 2009-11 között egy közös árvízi riasztórendszert fejlesztettek ki a Rába teljes vízgyűjtőjére, amely 6 napos meteorológiai előrejelzések figyelembe vételével óránként készít prognózist a várható vízjárásról. A rendszer központja Grácban van, de Kirmartonban, Szombathelyen és Győrben is működik egy-egy alközpont, amely a szakembereknek lehetőséget ad arra, hogy az automatikusan készülő modelleredményeket a saját tapasztalataik alapján módosítsák és pontosítsák.

Az előrejelzés mellet számos árvízi fejlesztés létesült a különböző folyókon. Közép-és Dél-Burgenlandban 16 árvízi tározó épült ebben az időszakban, melyek összes térfogata 9,5 millió m³, és megépült a Góri (8,1 millió m³) és Lukácsházi tározó (5,2 millió m³) is.  A Lajta és a Lapincs mentén a természetes árterületek figyelembe vételével, „passzív” árvízvédelemmel növelték a tározókapacitást, fokozták az árvízi biztonságot. A Lajtán az 1965. évi árvíz után Miklóshalmánál létesített osztómű és az a Lajta alsó szakaszának és a Lajta Balparti csatornának a rendezése jelentette a legfontosabb árvízi beavatkozást. Később Alsó-Ausztria területén Katzelsdorfnál és Lichtenwörtnél összesen 3,5 millió m³ kapacitású árvízi tározó létesült.

Vízellátás és szennyvízelvezetés

Mind Burgenlandban, mind Nyugat-Magyarországon a vízellátás jellemzően felszín alatti vízből történik. A korábban jellemző kis mélységű, helyi kutakat az 50-es 60-as években fokozatosan felváltották a védettebb rétegeket megcsapoló nagy mélységű kutak. Jelenleg a közműves ivóvízellátás közel 100 %-os. A térség legnagyobb felszín alatti vízkivétele a szombathelyi agglomerációban van, de jelentős a Sopron térségi vízigény is. Ez utóbbi kielégítése érdekében már a 70-es években vizsgálták Soproni Vízmű és az Észak-burgenlandi Víziközmű Társulat közötti együttműködés lehetőségét. Szakmai-műszaki és jogi problémák miatt ezt a tervet a múlt században elvetették, de a helyi vízgazdálkodási szervek egyeztetése nyomán Vízügyi Bizottság támogatásával a 2000-es évek elején elindult egy közös projekt, amelynek fő célkitűzése, hogy a Pannon-Fertő térségben határon átnyúló, kölcsönös vízmegosztásra épülő vízellátó rendszer jöjjön létre azáltal, hogy összekapcsolódik a Soproni Vízmű Zrt, az Észak-burgenlandi Víziközmű Társulás és a Közép-Burgenlandi Víziközmű Szövetség hálózata.^[1]

Magyarországon egy kormányprogram keretében 1997 után elindult az a vízbázisvédelmi program, amely a területhasználatok jogi korlátozásával is védi az ivóvízbázisok védőterületét.

A régió gazdasági fejlődésével nőtt a térségben a turizmus is, ami termálvízkészlet felhasználásának növekedéséhez vezetett. Magyarországon országos jelentőségű fürdők vannak már évtizedek óta a határ mentén (Bük, Sárvár, Balf és Hegykő), s számos hasonló létesítmény van már Ausztriában is: Locsmándon, Savanyúkúton, Tarcsafürdőn és más kisebb településeken.

Az elmúlt évtizedekben a szennyvízkezelésben is jelentős változás történt a határvidéken, sorra épültek a szennyvíztisztítók, egyre több településen, a lakosság egyre nagyobb hányada csatlakozik a szenyvízelevezető hálózatra, és ma már sok helyen korszerű, biológiai tisztítást is magában foglaló szennyvíztisztító működik.

A szennyvízkezelés tekintetében is van példa határon átnyúló megoldásra: Gyanafalva Járás Szennyvíztársulata Szentgotthárddal és Szentpéterfa térségével közös szennyvíztisztítót üzemeltet 1989 óta.

Fertő tó

Érdemes külön is kitérni a Fertő tó térségére, hiszen ez a Nagy-Magyarország második legnagyobb tava. A tó területe 322 km2, melynek 4/5 része ma már Ausztria területén van. 1990-ig a tavat a vasfüggöny is „kettészelte”, ami egy tó esetében különösen megnehezíti az ésszerű vízgazdálkodást. A Bizottságnak itt is jelentős munkát kellett végeznie, hiszen a tó fő tápláló vízfolyása a Vulka-patak teljes egészében Ausztriában húzódik, míg Magyarországon van a Mekszikópusztai-zsilip, amelynek segítségével a tó árvizei levezethetőek. Ausztriában a Fertő különös jelentőséggel bír, hiszen az egyetlen sekély vizű, ezért nyáron kellemesen meleg hőmérsékletű tó az országban, ezért ott jelentős a turisztikai hasznosítás, kikötők strandok, kiépült infrastruktúra van a tó partján. Magyarországon a tó jelentős része az áramlási viszonyok miatt nádas, itt elsősorban a természetvédelmi oltalom alatt álló terültek jellemzőek, bár az utóbbi években a part menti települések is szeretnének a nyílt vízhez köthető igényeket kielégíteni. Más-más igények, eltérő vízgazdálkodási feladatokat, s néha konfliktusokat okoznak. Hosszú évek alatt a tó környékén kiépültek a települések szenyvíztisztító telepei, s mára már a tisztított szennyvizek sem kerülnek közvetlenül a tóba, így jelentős szennyező forrástól mentesül a Fertő.

Fontos kérdés a tó vízszintjének szabályozása. A tó áradásai elsősorban Ausztriában jelentenek problémát, mert ott a strandok, kikötők épületei, a fertőmeggyesi vízi színpad kerülnek legelőször víz alá. Az áradáskor jelentkező többletvizet a Mekszikópusztai-zsilipen Magyarország irányába, a Hanságon keresztül lehet levezetni. A levezetési igény általában belvizes időszakban jelentkezik, ami tovább csökkenti a belvízrendszerek kapacitását. Emiatt az Osztrák Köztársaság is finanszírozta a levezető rendszer egy részének helyreállítását, illetve néhány éve közel 50 %-os mértékig állja ezeknek a medreknek karbantartásának költségeit.

A 2003. évi aszály rávilágított arra, hogy a tónak nemcsak az árvízi kérdéseivel, hanem az esetlegesen a vízkészlet szélsőséges csökkenésével is kell foglalkozni. Ekkor merült fel osztrák részről a tó vízpótlásának lehetősége a Rába irányából. A tárgyalások során magyar kezdeményezésre  - a különböző vizsgálatok eredményeképpen - született az a bizottsági határozat, hogy a vízpótlásra ökológiai szempontból nincs szükség, s így ez a kérdés lekerült a napirendről.

A Vízügyi Bizottság keretei között a fenti szempontok figyelembe vételével többször átdolgozták a szakértők a tó vízszintjének szabályozását, és 2011-ben döntöttek egy olyan üzemelési szabályzatról, amely lehetővé tette a tó vízszintjének 10 cm-es emelését.

2014-ben szintén a Bizottság döntése alapján elkészült a Fertő tó Stratégiai tanulmánya, amely a vízgazdálkodási, természetvédelmi, limnológiai és területfejlesztési feladatokat hangolja össze, meghatározva a tó szempontjából lényeges prioritásokat is.

Napjainkban az egyik legfontosabb kérdés a Hanság-főcsatorna térsége talajvízháztartásának javítása, illetve a Fertő tó alacsony vízszintje miatt a tó, mint tájképi elem fenntartása, azaz az esetleges vízpótlás kérdésének megvitatása, a lehetséges műszaki megoldás megtervezése.

Vízfolyások rehabilitációja

A múlt század közepe után mind Ausztriában, mind Magyarországon elsődleges cél volt a vízkárelhárítás, illetve a víziközművek kiépítése. A század végén azonban előtérbe kerültek a korábban szabályozott vízrendszereken az ökológiai és vízminőség védelmi szempontok is. A vízfolyások rehabilitációjára több jó példa is született a határtérségben. Ezek közül kiemelkednek a Pinka alsó szakaszán illetve a Rábán tett intézkedések. A Pinkán elsősorban a vízerőművek üzemrendjének átlalakításával és hallépcsők létesítésével, a Rába felső szakaszán holtágak és korábbi árterületek revitalizációjával és a duzzasztókon hallépcsők létesítésével javították a folyó ökológiai állapotát.

Monitoring rendszerek

A vízgazdálkodás alapját a vizek mindenkori állapotát rögzítő vízrajzi és vízminőségi adatok képezik, ezért a Magyar-Osztrák Vízügyi Bizottság már a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektetett ezen adatok összehangolt gyűjtésére és kölcsönös cseréjére. Különösen előremutató, hogy a vízminőségi kérdésekkel már a kezdeti időszak óta szakértői szinten foglalkozott a bizottság, és 1972 óta nemcsak a vízkémiai, hanem a hidrobiológiai értékelés is közösen történt. 2007 óta pedig az Európai Unióban azóta megjelent Víz Keretirányelv előírásai szerint végzik az állapotértékelést. A vízrajzi adatok nemcsak az árvízvédelmi feladatokat, hanem a kisvízgazdálkodást is szolgálják, az adatokat a határtérségben évente egyeztetik és összehangolják.

[1] Magyar-Osztrák Vízügyi Bizottság 60 éve – Régiós együttműködés nemzetközi összefüggésben, MOVB, Szövetségi Mező-és Erdőgazdálkodási, Környezet és Vízgazdálkodási Minisztérium, Belügyminisztérium - 2016