Idén is képviseltük a vízügyet a Győrkőc Fesztiválon

A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (IPCDR) a Duna védelmére és fenntartható használatára irányuló egyezmény aláírásának (1994.06.29.) nyomán hívta életre a Nemzetközi Duna Napot, melyben 13 Duna menti ország vett részt. A felek megállapodtak abban, hogy együttműködnek a vízgazdálkodás alapvető kérdéseiben és intézkedéseket tesznek a kedvezőtlen környezeti hatások csökkentésére és megelőzésére.

A jeles nap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Duna vízgyűjtőre, annak megóvására és fenntartható fejlesztésére és ezzel egyfajta dunai szolidaritást alakítson ki. A vízgyűjtőhöz tartozó országokban több helyen kormányzati, önkormányzati és civil szervezésű programok, fesztiválok zajlanak ezen a napon, pályázatok és akciósorozatok igyekeznek minél több emberhez eljuttatni a dunai közösség üzenetét, illetve csökkenteni az emberek és a folyó közti – fizikai és érzelmi – távolságot.

Igazgatóságunk a Duna Napot helyi szinten már harmadik alkalommal ünnepelte a július 6-7-én megrendezett Győrkőc Fesztivál keretein belül a „vizes szakma” többi képviselőjével: a Győri Műszaki SZC Hild József Építőipari Szakgimnáziummal és a Pannon Víz Zrt.-vel együtt, melyhez idén először a Széchenyi István Egyetem Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszéke is csatlakozott „interaktív homokozó” nevű víz-terepviszonyokat bemutató eszközével.

Mind a négy szervezet a Bécsi Kapu téren egymás mellett állította ki standjait, ahol igyekeztek megmutatni a gyerekeknek a vízzel kapcsolatos szakmák saját aspektusait.

Igazgatóságunk csapata (Fecske Márti, Gál Beáta, Hofer Laura, Holchammer Zsoltné, Juhász D. Katalin, Kállai-Kószás Veronika, Kocsisné Salló Mária, Mazalin Beatrix, Szabó Henriett és Varga Katalin) a már hagyománnyá vált labirintus illetve „keresd a párját”, a Győr árvízi látképét ábrázoló puzzle és a Felső-Szigetköz vízfolyásain végigvezetett „kenutúra” ügyességi játékain kívül idén még sokszínűbb kézműves játékokkal is készült: a gyerekek többek között színes papírból „fűzhették” vagy ragaszthatták a halak pikkelyeit, hattyút és polipot készíthettek, dekupázs technikával kavicsra halat ragaszthattak, illetve különböző kis eszközök segítségével megfesthették a vízi élővilágot is.

A két napos eseményen rengeteg gyerekkel találkoztunk, ahol játékos formában szívesen ismertettük meg velük a víz és a vízi élővilág jelentőségét a vízügyes szakma szemszögéből.

Kapcsolódó galériák

Címkék

Események

25
09/25/2019 - 08:45

Az idei évben a vízügyi ágazat, így igazgatóságunk is csatlakozik a MABISZ kezdeményezésére elindult Biztonság Hete tematikus programhéthez.

23
09/23/2019 - 14:00

Téma: A Széchenyi István Egyetem vizes témájú kutatásai

Heyszín: Széchenyi István Egyetem, 9026 Győr, Egyetem tér 1., Új Tudástér Épület 114. előadóterem