Duna Napra emlékezve

Igazgatóságunk életében komoly jelentőséggel bír a hagyományok ápolása és a vízügyes szakmához kapcsolódó évfordulók, így különösen a jeles napok megünneplése. 2020-ban sajnos több ilyen rendezvényünk is elmaradt a COVID-19 vírus okozta veszélyhelyzet miatt, így a Nemzetközi Duna Napról sem tudtunk a szokásos formában megemlékezni.

E jeles napot az elmúlt években ágazati szinten is mindig megünnepelte a vízügy egy adott regionális vízügyi igazgatóság helyszínén, ahol sportesemények, főzőverseny és koncert keretében találkozhatnak az ágazatban dolgozók. Az elmúlt évben igazgatóságunk szervezésében Győrben ünnepelhettünk, akkor több, mint 700 fővel, idén pedig Szegedre mentünk volna…

Emellett 2020-ban lett volna 16. éve, hogy helyi szinten is megemlékezünk e napról, melyet korábban Győr és Szigetköz Mosoni-Dunához közeli pontjain történő nyílt napokkal, az utóbbi 3 évben pedig a Győrkőc Fesztiválon való jelenlétünkkel kötöttünk össze. Sajnos idén ez is elmarad.

A megemlékezésről azonban nem szeretnénk lemondani. A jeles nap idei jelmondata: „ Discover Danube” – „Fedezd fel a Dunát” - így elindulunk - hogyha a valóságban most nem is-, de képzeletben felfedezzük ismét, mennyi mindent ad és adott már nekünk ez a folyó. Emlékezzünk hát együtt vissza egyrészt az alábbi rövid összefoglalóval, hogy hogyan is jött létre ez a jeles nap. Másrészt pedig egy képes visszatekintéssel szemezgessünk az elmúlt 16 évből, mennyi helyen és milyen örömmel is rendeztünk már meg ezt a napot, remélve, hogy a jövőben tudjuk majd folytatni ezt a hagyományt is.

A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) kezdeményezésére az első Nemzetközi Duna Napot 2004-ben ünnepeltük, amelyet a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának 10. évfordulójára rendeztek az érintett országok „Duna szerte”.

A Duna védelmére és fenntartható használatára irányuló egyezményt 1994. június 29-én Szófiában írta alá 13 Duna menti ország. A felek megállapodtak abban, hogy együttműködnek a vízgazdálkodás alapvető kérdéseiben és intézkedéseket tesznek a kedvezőtlen környezeti hatások csökkentésére és megelőzésére. Ebből a jelentős eseményből teremtett hagyományt az IPCDR, a Nemzetközi Duna Nap életre hívásával, melyet azóta június 29-én ünnepelünk.

A jeles nap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Duna vízgyűjtőre, annak megóvására és fenntartható fejlesztésére és ezzel egyfajta dunai szolidaritást alakítson ki. A Duna nem csupán Európa második legnagyobb folyója, mely egy 2680 km-es vonal a térképen a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. Igazi nemzetközi folyó, amely több európai ország politikai határát jelöli ki, vízgyűjtőterülete 18 országot érint. Egy folyó, amely elválaszt és összeköt kelet-nyugat, fejlett és felzárkózó társadalmak, földrajzi térségek, népek, kultúrák között az egységes Európában.