105-en voltak az idei Víz Világnapi gátőrfutáson

AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét a Víz Világnapjának nyilvánította, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a nélkülözhetetlen természeti kincs.

„Vizet mindenkinek!” „Bárki is vagy, bárhol is vagy, alapvető emberi jogod van a vízhez!” – idén ezzel a jelmondattal hívják fel a figyelmet a víz fontosságára.

Igazgatóságunk a Víz Világnap hetében szervezett rendezvénysorozatát a már hagyománnyá vált gátőrfutással zárta március 22-én péntek délután az győri Aranypart töltésén, ahol ismét a gátra invitáltuk a futás kedvelőit. A kezdeményezés azért jött létre, mert szándékunk, hogy a gátőr hivatás fontosságát elismerve tiszteletüket fejezzük ki előttük, hiszen ők természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői. Az árvizek elleni védekezésben ugyanis a tevékenységük semmivel sem helyettesíthető.

A női és férfi résztvevők 2 km-es illetve 10-km-es távon mérhették össze erejüket, míg a gyermekek 2 km-es távot futottak. Az idei évre nagyon népszerűvé vált a program, összesen 105 résztvevőt köszönthettünk a gáton. A kategóriák első helyezettjei serleget, valamennyi dobogós pedig oklevelet kapott, a verseny után pedig minden kedves résztvevőt vendégül láttunk egy babgulyásra.